Öntözőrendszer
Kertépítés
Teraszhűtés
Ivóvíztisztító
Egyéb
Kiemelt tevékenységek

Fűmag vagy gyepszőnyeg?
Szeretem a gyepem!
Érdemes tudni!
Milyet válasszunk?
Telepítés ideje
Előkészületek
Használhatóság
Árak
Tanácsok
Összegző táblázat
Szeretem a gyepem!



Fűmag vagy gyepszőnyeg?
Ez a kerttervezés és kertépítés során feltett leggyakoribb kérdések egyike. Mindenképpen javaslom, hogy jól járja körbe ezt a témát. Segítségképpen elárulom, olyat még nem halottam, hogy valaki kertépítéskor megbánta volna hogy a gyepszőnyeg mellett döntött. De a kertépítések során készítettünk már fűmagvetéssel is olyan gyepet, hogy csodájára jártak az emberek.
Sok időbefektetéssel és szakmai gondozással a magvetéssel is elérhető gyepszőnyeg minőségű gyepfelület. Míg hanyag gondozással, a gyepszőnyeg használatával készült gyep minősége is lecsúszhat – enyhén szólva is – a közép kategóriába.
Érdemes tudni!



Mi a gyepszőnyeg?
A gyepszőnyeg másfél évig fűiskolában nevelt, gyommentes és sűrű gyep, amely 90%-ban gyökeresedett fűből és 10% kész, kereskedelmi forgalomban kapható gyepből áll. A gyepszőnyegtekercs 40 cm × 250 cm-es szabvány szerinti méretben kapható. Egy négyzetméter tekercs súlya, nedvességtartalmától függően kb. 20 kg. A gyökérzetén lévő tömörített földréteg egységesen 2 cm.
Ezt a gyepszőnyeget 18 hónapig hetente kétszer nyírták, öntözték, szakszerűen gyomirtották, gondozták, és biztosították a tápanyag-utánpótlást. Ahhoz, hogy a park és kertépítés folyamán a legkiválóbb kondícióban legyen, a szállítás előtt közvetlen termelik fel.
Mi a fűmagkeverék?
A fűmagkeverék, különböző perjék, herék, csenkeszek magvainak keveréke olyan arányban, hogy az megfeleljen azoknak a specifikációknak, amit a kert vagy park, tehát a füvesítendő felület megkíván. Ezek a specifikációk lehetnek leveleiknek vastagsága, növekedésének gyorsasága, szárazság vagy árnyéktűrés, taposás tűrés, stb.
Milyet válasszunk?



Milyen gyepszőnyeget válasszunk?
Általánosságban elmondható, hogy az országunkban termelt gyepszőnyeg magas minőségű, amely mögött komoly szakmai képzettség és múlt van. Mi egy olyan helyről rendeljük a gyepszőnyeget, ahonnan a legutóbbi Futball Európa-bajnokság pályáira is szállítottak.
Figyelmeztetés: Ne vásároljon olyan gyepszőnyeget, ami egy-két napnál tovább állt! Nálunk soha nem kerül felhasználásra II. osztályú gyepszőnyeg. Ezek idáig csak problémákat okoztak a kertépítés során, és soha nem lettek a kert csodálatos díszítőelemei.
Milyen fűmagot válasszunk?
Ma már nagyon sokféle fűmagkeverék közül választhatunk. Válasszunk úgy, hogy mindig a célnak és a kert adottságainak megfelelő legyen. Ha kertünk gyepfelülete rendszeres taposásnak lesz kitéve, akkor válasszuk a „Sport”, vagy a finomabb szálú fajtákat tartalmazó taposás tűrő „Golf” fűmagkeveréket.
Ha igazán szép, díszgyepet szeretnénk, ami kisebb igénybevételnek lesz kitéve, akkor választhatunk „pázsit” keveréket. A kert árnyékos helyeire használjunk kifejezetten árnyéktűrő fajtákból összeállított „árnyéktűrő” keveréket. Vegyük figyelembe a kerttervezés és kertépítés során, hogy néhány óra napsütésre ezeknek a füveknek is szükségük van ahhoz, hogy szépek legyenek
Figyelmeztetés: Ügyeljünk arra, hogy a kiválasztott mag minél frissebb legyen! Szaküzletben vásároljunk, és a választáshoz kérjük szakember segítségét.
Telepítés ideje



Gyepszőnyeg
A gyepszőnyeg fektetését a kertépítés szezonjában végig, azaz kora tavasztól egészen október végéig lehet végezni. Automata öntözőrendszer megléte mellett a nyári hónapokban is eredményesen lehet telepíteni. A kertépítés gyakran nem áll meg a korai fagyok miatt. Láttam már decemberben is gyepszőnyeg fektetést.
Mindettől függetlenül, az őszi telepítés esetén időre van szükség, hogy a gyepszőnyeg megerősödjön, megfelelően legyökeresedjen, ezzel megelőzve a kifagyás veszélyét.
Természetesen a megfelelő öntözés ellátásról a kertépítési szezon bármely hónapjában gondoskodnunk kell.
Ha általános kertépítésben vagyunk, akkor a gyepszőnyegterítést a kertépítés utolsó fázisára hagyjuk.
Fűmagvetés
A fűmagvetést a kertépítés szezonjában tavasszal vagy ősszel javasolt elvégezni. Oka ennek, hogy a nyári forróság és a korai fagyok pillanatok alatt tönkretehetik a munkánkat. Automata öntözőrendszer megléte mellett a nyári hónapokban is elvégezhető, ha szükséges.
Az őszi fűmagvetés esetén is igaz, hogy az új gyepnek időt kell hagyni, hogy megerősödjön. Ehhez viszont több időre van szükség, mint a gyepszőnyeg telepítésekor.
Az öntözés a fűmagvetés esetén különösen fontos. Száraz, különösen forró időben nem kapunk egyenletes szép gyepet egyenletes és folyamatos öntözés nélkül.
Ha általános kertépítésben vagyunk, akkor a fűmagvetést a kertépítés utolsó fázisára hagyjuk.
Előkészületek



Gyepszőnyeg
A legfontosabb dolgunk a talaj előkészítése, ami gyommentesítést, szervesanyagpótlást, szerkezetjavítást és kellően tömörített talajt jelent. Ha nem a kertépítésre használt I. osztályú darált tőzeges és darált szerves trágyás, fertőtlenített talajjal dolgozunk, akkor a felhasználásra kerülő talajt fel kell javítani, mielőtt a méregdrága gyepszőnyegünk árát kihajítanánk az ablakon, a befektetett munkával, vagy annak árával együtt!Lásd: Kertépítési tanácsok menüben.
A gyepszőnyeget egy-két napnál tovább nem szabad tárolni, ezért úgy időzítsük a talaj-előkészítést, valamint az öntözőrendszer vagy a megfelelő öntözés kiépítését, hogy még a gyepszőnyeg megérkezése előtt elkészüljünk vele.
Az évelő egyszikűektől való mentesség különösen fontos, mert nagyon nehéz ezeket utólag kiirtani. Amennyiben nem hozatott kertépítési talajjal dolgozunk, akkor fontos a telepítés előtt 14 nappal vegyszeres, totális gyomirtást alkalmazni.
Fűmagvetés
A szép gyep hosszú és egészséges életét a talajminőség és a megfelelő öntözés fogja biztosítani. A kert talajának előkészítése itt ugyanaz, mint a gyepszőnyeg talajának előkészítése.
Használhatóság



Gyepszőnyeg
A lefektetés után közvetlenül járhatunk rajta, rövid időkre. Azonban a komoly igénybevétellel - foci, fogócska, kutya – még várni kell, míg a gyepszőnyeg maradéktalanul legyökeresedik a talajhoz, és azt elmozdítani már nem tudjuk. Ez optimálisan két-három héten belül megtörténik.
Fűmagvetés
A fűmagok 7-14 nap alatt kelnek ki, de a megerősödéshez hetekre van szükség. Az első fűnyírást úgy időzítsük, hogy akkor nyírjuk le, amikor az éppen visszahajlik (8-10 cm). A komoly terheléssel azonban várjunk még néhány hétig, amíg a gyep összefüggő, és sűrű szőnyeget alkot. Ez a negyedik ötödik nyírás után következik be optimális feltételek mellett, kisebb igénybevételnek már megfelel.
Árak



Gyepszőnyeg
Ha a gyepszőnyeg mellett döntöttünk, akkor több pénzt kell áldoznunk rá, mint a fűmagvetésre. Egy négyzetméter minőségi gyepszőnyeg 1200-1500 Ft-ba kerül, és erre jön még rá a szállítás és a lerakás költsége. Tehát egy négyzetméter általában 2000 Ft felett indul. Gondoljuk át jól, hogy a kertépítés kereteibe hogyan illeszkedik ez a költség.
Fűmagvetés
Amennyiben a magvetés nyerte el a tetszésüket, akkor egy kilogramm minőségi fűmagkeverék 900-1500 Ft-ba kerül, természetesen a minőségtől és a vásárolt mennyiségtől függően. Egy négyzetméterre 40-50 gramm fűmagkeveréket javasolt szórni, summázva a dolgot a fűmagvetés kezdetben olcsóbb, mint a gyepszőnyeg, szakmai hozzáértéssel olcsóbb is maradhat. A kertépítés kereteibe könnyebben beleilleszkedik.
Tanácsok


Gyepszőnyeg
A gyepszőnyeg megérkezése után a lehető legrövidebb időn belül csomagoljuk ki, és a kertépítés során amilyen gyorsan csak lehet, terítsük le, majd alaposan öntözzük be. Vízigénye kezdetben 15-25 l/m2. Az öntözés már a lerakás alatt kezdődjön el úgy, hogy a már lerakott területeket a további lerakással egyidőben kezdjük el öntözni.
Öntözésnél figyeljünk a szegélyekre, mert különösen nyáron, nagyon könnyen kiszáradhatnak. Öntözőrendszer használatánál fordítsuk rá a fejeket a burkolatok szélére.
Ha vágni kell a gyepszőnyeget, akkor ne vágjunk nagyon kis csíkokat, mert úgy könnyen kiszáradhatnak.
A jobb gyökeresedés elérése érdekében használjunk a gyepszőnyeg alá közvetlen ún. starter műtrágyát.
Figyeljünk a tápanyag utánpótlásra is. A vásárolt gyepszőnyeg sötétzöld színét csak megfelelő tápanyag utánpótlással és az öntözés kellő mennyiségével tudjuk megtartani.
A gyepszőnyeg mennyiség megállapításánál ráhagyással dolgozzunk, mert a vágások miatt képződni fog fel nem használható maradék.
A lefektetett gyepszőnyeget, az első öntözés után hengerezzük meg.
Fűmagvetés
Csak friss fűmagkeveréket vásároljunk, és csak szaküzletből.
A fűmagkeveréket a kiszórás előtt rázzuk alaposan össze.
Válasszunk a kert területén egy kisebb – ha lehet csöndesebb – részt a füvesítendő területnek, ahol gazdagon hagyunk a felszínen magokat. Erre azért van szükség, hogy a madarak által felcsipegetett magok okozta kár, kis területre koncentrálódjon.
Az öntözés mennyiségével ne fukarkodjunk! A legideálisabb, ha öntözőrendszert használunk.
Összegző táblázat »
További információ A gyep ápolása menüben
