A gyepszőnyeg telepítése 10+1 lépésben
Azoknak írtuk le a folyamatot, akik elszántak abban, hogy maguknak telepítsék a gyepet a kertjükbe, és azoknak, akik mással szeretnék ezt megcsináltatni, de mégis szeretnék tudni előtte, hogy miként kell a gyepszőnyeg telepítését szakszerűen elvégezni!
-
Felmérjük a pontos mennyiséget
Megmérjük a füvesítésre szánt terület pontos méreteit és meghatározzuk a m2-ben. A kapott eredmény lesz az a mennyiség, amennyi négyzetméter gyepszőnyeg lesz a kertben vagy parkban. Ez viszont nem az a mennyiség, mint amennyiből be is lehet teríteni a kívánt területet abban az esetben, ha a terület tagolt és ívek vannak benne. A vágási veszteség miatt mi minden ilyen (és ez a leggyakoribb, hiszen a hosszban és szélességben is megegyező szögletes formák igen ritkák) esetben 3-5%-kal felkerekítjük.
-
A durvább növényzet és szükségtelen tereptárgyakat eltávolítjuk
A területen lévő durvább növényzetet mechanikusan eltávolítjuk, valamint minden olyan tereptárgyat (lehet az építkezési törmelék és anyagok), amelyek esetlegesen a terület felszínén láthatók és szükségtelenek vagy akadályozó tényezők.
-
A terület talaját kezeljük
Lehetőleg ne használjunk glifozáttartalmú totális gyomirtó és talajfertőtlenítő szereket! Ezek gyakorlatilag majd minden élő formát elpusztítanak, viszont a gyomok magjaira nem lesz hatásuk. Későbbiekben ezek a magok az életciklusaiknak megfelelően ki fognak kelni. Ha a manulis kezelés teljesen kivitelezhetetlen, akkor léteznek kíméletes gyomírtó szerek, ezeket használjuk.
-
Letakarítjuk vagy eltávolítjuk a talaj felső szintjét
Minden esetben letakarítjuk az elpusztult növényi maradványokat. Abban az esetben, ha a kívánt szinten csökkenteni szükséges, hogy a minimum vastagságú termőtalajt el tudjuk teríteni, akkor a felső rétegét leszedjük a megfelelő vastagságban. Ha jelentősen szükséges a talajszintet csökkenteni, akkor megcserélődhet a 3. és 4. munkafolyamat és ezt követően történik meg a gyomkezelés. Bizonyos esetekben pedig mind a kétszer!
-
Talajfelszín csere vagy talajjavítás
Csak a legritkább esetben szoktunk talajszerkezet javítással elérni a kívánt eredményt, mert ebben az estben is túl sok rizikója van. Amikor csak tehetjük, akkor lecseréljük a talaj felső 10-cm rétegét, vagy rátöltünk a meglévő talajszintre, ha azt igényli a terület. Értékes gyepszőnyeget csak a jól bevált beszállítónk megbízható minőségű darált tőzeges és marhatrágyás kerti termőtalajára rakunk. Ha Ön nem így tesz, akkor szerves anyagokkal, tőzeggel, homokkal, vagy a talaj állapotának legmegfelelőbben javítsa fel! És mindenképpen finom, morzsalékos szerkezetű felső réteg elérése a cél, ahol nincsen bomló szerves anyag. Fontos, hogy az új termőtalaj alatt lévő eredeti talaj felszínét lazítsuk fel, mielőtt az új talajborítás rákerül. Ne tegyünk gépek és más okán letapadt, letaposott talajra 10-20 cm új talajt, mert komoly vízelvezetési problémák következtében számos negatív hatás elé nézünk majd!
-
Előkészítjük a talajfelszínt a gyökérzet igényei szerint
A talajfelszín magasságát 3-4 cm-rel alacsonyabbra állítjuk be, mivel a gyepszőnyeg gyökérzóna vastagsága 2 cm. A többször lehengerelt vagy akár döngölt talajfelszín felső rétegét visszalazítjuk gereblyével úgy, hogy minél finomabb, kavics- és göröngymentes, valamint egyenletes felületünk legyen. Ha vakondhálót használunk, akkor a talajfelszín beállításakor a felső szint alá helyezzük el néhány centiméterrel, éppen csak annyival, hogy ne tudjon a gyepszőnyeg és a vakondháló közé mászni a vakond, viszont a tavaszi gyepszellőztetésnél a szellőztető gépen lévő drót vagy kés ne kapjon bele és tépje meg.
-
Kiterítjük a gyepszőnyeget
A kiterítését úgy szoktuk elkezdeni, hogy egy hosszabb egyenes oldalt választunk ki és annak mentén, ügyelve, hogy egyenesen görgetjük ki a tekercset. Majd szorosan, hézagmentesen egymáshoz illesztve haladunk vele tovább. Amikor a vágás nem kerülhető el, akkor azt egy éles nagyalakú késsel, vagy sniccerrel vágjuk. Ha nagyobb darabok képződnek a vágás után, akkor azok jók lehetnek a következő sor kezdéséhez, hogy a tekercsvégződések eltolva egymástól legyenek. Ha kánikulában telepítjük a gyepet, akkor a gyepszőnyeg tekercs fonákját, azaz a gyökérzónáját közvetlen a kigörgetés előtt lespricceljük hideg vízzel, hogy a forró talaj meg ne égesse a gyökereket. Sosem a talajt spricceljük le, mivel ezzel teljesen alkalmatlanná tennénk a munka szép elvégzéséhez.
-
Indítótrágyázzuk a felületet
Mi sosem a gyep alá szórjuk a gyökeresedést megindító gyeptrágyát, hanem a felületére, mivel az intenzív öntözés hatására így is bemosódik a gyökerek közé, de már a kívánt, oldott állapotában. Nagyon fontos az egyenletes kiszórás, máskülönben a fejlődésben különböző stádiumokat figyelhetünk majd meg annak függvényében, ahol több, illetve ahol kevesebb trágya szóródott ki.
-
A kiterített gyepet öntözzük és hengerezzük
Miután a gyepszőnyeg tekercseket kiterítettük, azonnal öntözni fogjuk, méghozzá nagyon kiadósan! Ezt minden esetben automata öntözőrendszerrel tesszük. Kivétel, ha forró kánikulában dolgozunk vele, mert akkor 50 m2 lefektetése után öntözünk, és ezt leggyakrabban slaggal tudjuk megtenni, mivel a legtöbb alkalommal nem úgy jön ki a gyep fektetése, ahogyan az öntöző zónái ki vannak alakítva. Szóval, ha megvagyunk az öntözéssel, akkor hengerezzük is a gyepet, hiszen a henger súlya alatt az esetleges egyenetlenségek is kisimulnak.
-
Nedvesen tartjuk
Ha mindent jól csináltunk, akkor a gyep teljes legyökeresedési idejét elsősorban a hőmérséklet fogja meghatározni. Ha melegebb van, akkor gyorsabban, ha pedig hideg vagy langyos az idő, akkor lassabban fog teljesen legyökeresedni. Ez a 2-3 héttől a 2 hónapig is terjedhet. Rendszeresen és egyenletesen kell öntözni, forró hónapokban akár 4-5 alkalommal is kiadósan! 5-7 naponta lehet csökkenteni a napi indítási mennyiséget, miközben a megmaradt indítások időtartamát pedig növelni kell. Így a végcél a napi egyszeri bőséges öntözés, ami a későbbiekben 2-3 naponta egyszeri, de nagyon bőséges öntözés elérése. Azért tesszük így, hogy a gyökérzet a mélyebb és nedvesebb talajréteg felé közelítsen, ami hosszútávon egészségesebb és ellenállóbb gyepfelülethez vezet.
-
Használja kedvére a legyökeresedett, összefüggő és egészséges gyepet
A teljes gyepfelület legyökeresedéséről úgy tud meggyőződni, hogy különböző pontokon megpróbálja megemelni a gyepszőnyeget. Érdemes a szélekben is megpróbálni, de kezdetben enyhébb erőfeszítéssel, majd erősebben. Ha jól érezhetően oda van „varva”, akkor nincs más hátra, mint a teljes birtokba vétel.
A gyepszőnyeg karbantartása
A gyepszőnyeg telepítésekor már szükségünk van a gyökeresedést serkentő tápanyagra, de a későbbiekben a hosszútávú állagmegörzés érdekében muszály lesz, hogy biztosítsuk a tápanyagutánpótlást és bizonyos helyzetekben a felülvetést.
Rövid áttekintés a profi fűmagokról
Ezeket a fűmagkeverékeket minőségi felhasználásra készítették és az egyik, ha nem a legnépszerűbb magok a Kertépítők és Kertfenntartók között!
ICL Supreme
Gyepszőnyeg felülvetésre javasolt , új telepítés esetén egy sötétzöld , nagyon szép lombú gyepet képez, akinek ez az igénye nem téved vele. Sok gyepszakértő kedvence a Landscaper sorozatból.
ICL Sun and Shade
Ahol az árnyék és napsütés egyszerre van jelen a kertben! Mindeközben vékonyabb szálú gyepet szeretnénk? Akkor Sun and Shade, szélsőségekre találták ki és a lombja nem túl robosztus.
Rhizome Max
Extra magas réti perje tartalommal a Rhizome max a legjobb a piacon, gyepszőnyeg felülvetésre ajánlott. Stadionok esetében is alkalmazzák, Gyorsan csirázó réti perjét tartalmaz! Sokszor kipróbált, minden körülmények között jól teljesítő fűmag.
ICL Finesse
Ha extra finom szálú gyepben gondolkozik vagy abba az irányba akarod eltolni a meglévőt akkor FINESSE. Önálló vetésre és felülvetésre is kiválóan alkalmas, árnyékot és az extrém körülményeket is jól bírja.
ICL Performance
ICL standard mag, széles körülmények között alkalmazható fűmag. Biztos választás, ha nem akar mellényúlni… Közepesen ellenálló a betegségeknek.
ICL Toscana
A jövő fűmagja! Ha nem akarsz sokat növényvédelemmel szenvedni, ha spórolni akarsz az öntözéssel akkor ez a fűmag lesz a megfelelő választás. Sötétzöld alapszín és extrém betegség ellenállóság jellemzi. Szép esztétikus levélzete erős, vastag szálú.
Kérje INGYENES helyszíni felmérésünket, és KÖTELEZETTSÉGMENTES árajánlatunkat!
Mit fog ebből megtudni?
- Pontosan meddig tart
- Pontosan mi kell hozzá
- Pontosan mennyibe kerül
Pontosan, garanciával, szakmaszeretettel…