Rólunk: Esőmester Bt. – Kuznecov Péter

Esőmester Bt. - Kuznecov Péter

Az öntözéstechnikával 1997.-ben ismerkedtem meg, amikor az első kertépítő cégnél helyezkedtem el. Akkor a TORO márka volt kapható hazánkban, azonban az egész öntözéstechnikai iparág még gyermekcipőben járt. Tátott szájjal vettük a kezünkbe az alkatrészeket, szórófejeket és a mágnesszelepet. Néztük, forgattuk, hogy ez vajon mi lehet és mire való. Ennek ellenére az első öntözőrendszer, amit összeszereltünk jól sikerült, és ezen felbuzdulva éreztük, hogy valaminek most nagyon az elején járunk és az öntözőrendszer összeszerelésnek az egyik úttörői lehetünk hazánkban.

Abban az időben az automata öntözőrendszer luxuscikknek számított, ezért a borsos ára miatt csak igen kevesen engedhették meg maguknak. Viszont, kevesen voltunk azok is, akik össze is tudták szerelni. El kellett telni egy kis időnek, amíg ezt a tudásunkat egy cég formájában napi szinten tudtuk kamatoztatni. Szili Krisztián barátommal és kollégámmal 2002.-ben megalapítottuk az Esőmester Bt.-t.

Egy barátom Novák Péter János, néhány órával a barcelónai kiköltözése előtt összedobta a logónkat és az első excel ajánlatkészítőnket, amiért nagyon hálás vagyok! A logónk a mai napig ugyanaz, Péter pedig egy ismert svájci művész lett. Így indultunk neki a hazai piacnak egy Trabanttal, és néhány szerszámmal.

A cél az volt, hogy dolgozzunk, megéljünk, és a munkában is barátok közt legyünk. Később többek is a szűkebb baráti társaságunkból beálltak hozzánk dolgozni. Kitanulták a fogásokat és mesterei lettek a szakmának, én pedig egyre jobban visszavonultam a marketing területére, hogy ezzel is erősítsem a céget. Szerencsére a baráti kapcsolatnak köszönhetően nagyon kis fluktuációval tudtunk előre haladni, és a cégek legtöbb humán problémája elkerült bennünket. Hamar felismerve ezt, el is kezdtük erősíteni ezt a vonalat.

Ahogy teltek az évek, egyre több és komolyabb megbízásokat kaptunk, és egy keresett cég lettünk az öntözéstechnikában. 2007.-ben már 35.000 m2-es öntözőrendszert is építettünk, ahol a megbízónk a GE, azaz a General Electric volt.  A folyamatok elvégzése közben a mindenkori munkatársainknak el kellet sajátítani olyan kertépítési feladatokat is, amik nem tartoztak szűken az öntözőrendszer építéshez, de ahhoz, hogy szép munkát tudjunk elvégezni szükségessé vált ez a tudás. Majd kertépítésben jártas kolléga is került hozzánk, így Bozsik Viktorral a fedélzeten már célzottan is tudtunk vállalni kertépítést is.

A marketing egyre jobban kezdett érdekelni, és 2008.-ban hozzáláttam, hogy az akkor már2003.-óta létező weboldalunkon szakmai tartalmakat osszak meg. Ez akkor annyira újszerűnek számított, hogy az én oldalam etalonná vált a szakmában és sokan az én oldalamból merítkezve kezdték tartalommal megtölteni a saját weboldalukat. Nagyon hamar használtam SEO-t, és tartalommarketinget. De ami majdnem két évtizeden keresztül a legtöbb ügyfelet hozta, az a szórólapozás volt. Több millió szórólapot szórtunk és szórattunk ki profi terjesztőkkel, ami rengeteg konverziót és weboldal látogatottságot okozott.

A marketing tevékenységünk és az ügyfelek bizalma okán több csapatra is osztottuk magunkat, hogy le tudjuk szolgáltatni azt, ami elvállaltunk. Ennek eredményeképpen 2009.-ben Pojtli György, majd 2010.-től Keszei Tibor és 2018.-tól Kiss Balázs is egy önálló csapattal dolgozott, a meglévő alapcsapat mellett. Ekkor már minden csapat önálló vállalkozásként, vagy egyéni vállalkozóként tevékenykedve.

A vidéki munkák egy része azonban még mindig nagy kihívást jelentett, mivel Szili Krisztián kolléga nem tudtam saját csapatával országosan megoldani a teljes helyzetet, ezért szükség volt, hogy megbízható külsős kollégákat találjunk. Az akkor már lassan két évtizedes szakmában való részvétel okán megismert és megbízható vidéki kollégáknak felajánlottuk az együttműködési lehetőséget. Így állandóan van 6-8 olyan kivitelező csapat, akikkel a vidéki ajánlatkérőket össze tudjuk kötni.

Ennyi elvégzett munka után a következő kihívás a szervizelés lett. Bár már 2007.-ben volt saját szervizes kollégánk, tehát nem maradt betöltetlen ez a terület, azonban az általunk egy évben telepített öntözőrendszerek száma a csúcséveinkben háromszáz fölé emelkedett, valamint annyi „gazdátlan” öntözőrendszer lett a területen, hogy muszáj volt ebben is komolyabban gondolkodni. Ma már két jól felszerelt szervizes csapatunk van, hogy ki tudjuk elégíteni az igényeket. Nagy örömünkre a szervizelést Bozsik Márk kolléga kapta, így édesapja mellett a második generáció is megvetette a lábát a cégünk környékén.

Ma már több amerikai öntözéstechnikai cég, és magyarországi disztribútor elismerésével rendelkezünk, és fennállásunk során három nagy amerikai márkának voltunk/vagyunk a forgalmazói. Az Esőmester brand számunkra a barátság, a család, a közös cél, és a tisztességes üzleti magatartás szinonimájává vált. Büszkék vagyunk magunkra és egymásra, és arra, amit elértünk. Folytatjuk tovább!

 Pontosan, garanciával, szakmaszeretettel…